Megami Magazine Vol.106
Posted by -OJ- - 2014. május 26.
A szintén 2013 tavaszán beszerzett, pontosabban ajándékba kapott Megami Magazin 2009 márciusi számát már annyi csapás érte, hogy inkább készítek végre erről is egy bejegyzést, amíg van belőle valami.
Magáról a magazinról ebben az esetben nem tudok fotókat mutatni, ugyanis az már régen a tűz martaléka lett. Történt ugyanis, hogy egyszer maradt ki az asztalon, akkor is rá lett téve egy pálinkás üveg amiből szivárgott a jó magyar lélekerősítő, és ennek az lett az eredménye, hogy az újság alaposan megszívta magát. Legalábbis ezt a sztorit kaptam a történtekre 😛
Mindenesetre az újság teljesen átázott és olyan irgalmatlan büdös lett, hogy azon még a szellőztetés sem segített, így végül a szenes kazánban végezte.
A fókusztéma a Kannagi volt, amiről vagy négy oldalon cikkeztek, emellett a magazin közepén volt egy 12oldalas ‘Book in a Book’ ami szintén ezzel a sorozattal foglakozott, karakterrajzokat és ismertetőket valamint külön illusztrációkat felvonultatva. Azon kívül az Asu no Yoichi, az Akikan, Toaru Majutsu no Index és több visual novel kapott egy vagy két oldalt a magazinban.
A számban eredetileg volt egy extra ajándék is, egy műanyag Kannagis shitajiki (lapalátét), amit magyar szokás szerint valamelyik rendezvény alkalmával kiloptak belőle (az óriásposzterrel együtt – vagyis mindent, ami nem volt belerögzítve), mielőtt még hozzám került volna kiadvány. Ezek prezentálásához kénytelen vagyok kölcsönvenni Nopy képeit.
A shitajiki nem egy nagy veszteség, mivel úgysem használtam volna semmire, a bal oldali kép megvan poszterként a jobb oldalit pedig nem tetszik. Az óriásposzter már annál inkább hiányzott, mivel az Evangelionos oldalát nagy valószínűséggel kitettem volna 😦
Amik még megvannak a kiadványból azok az A3-as poszterek. Ezek is szépen átáztak így némileg hullámosak lettek, de még ki lehetett őket szellőztetni 😀
White Album és ToraDora
Toaru Majutsu no Index és Tayutama -Kiss on my Deity-
Queen’s Blade és Akikan
Asu no Yoichi és Chrome Shelled Regios
Maria+Holic és egy Girl’s Avenue art
Kurokami és Kurogane no Linebarrels
Chaos;HEad (VN) és Strike Witches
Sora wo Kakeru Shoujo és Shugo Chara!
Ilyenkor veszi észre az ember, hogy hiába vigyáz ő körültekintően a gyűjteménye minden egyes darabjára, ha a családtagjai magasról tesznek rá. De még szerencse, hogy nem egy 10+ ezres artbookkal történt meg mindez, és mivel ajándékba kaptam így anyagi kár sem ért.
This entry was posted on 2014. május 26. - 14:24 and is filed under Magazin, Megami, Poszter. Címkézve: Akikan, Asu no Yoichi, Chaos;HEad, Chrome Shelled Regios, Kannagi, Kurogane no Linebarrels, Kurokami, Maria+Holic, Queen's Blade, Shugo Chara!, Sora wo Kakeru Shoujo, Strike Witches, Tayutama -Kiss on my Deity-, Toaru Majutsu no Index, ToraDora, White Album. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, vagy trackback from your own site.
Hozzászólás