Otaku Odú

2012 Szeptemberi Zsákmány

Posted by -OJ- - 2012. szeptember 30.

Ismét eltelt egy hónap úgy, hogy közben egy darab bejegyzés sem született az Odúba. Pedig lenne még mit bemutatnom, de egyéb elfoglaltságaim miatt bizony nehezen tudom rávenni magam, hogy még a figuráim fotózására is szánjak időt 😦 Remélem, hamarosan megtalálom magamban az elhivatottságot, hogy újabb bemutatókat készítsek.

Addig is itt vannak a Szeptember folyamán begyűjtött, animés jellegű cuccaim. Június óta nem vettem semmit, így most egy kicsit többet is költöttem a tervezettnél 😀

A pénzbeli összeg ezúttal a mennyiségen is megmutatkozott, alig fértek el a dobozok a szűk asztalon. Így is a mangákat már kénytelen voltam egymásra pakolni, mert nem volt több hely.

Figurák

[Toy’s Planning] ef ~ a fairy tale of the two. – Miyamura Miyako

Nem gondoltam volna, hogy egyszer még sikerül figurát szereznem MiyaMiya karakteréről, így nagyon örültem, mikor a hónap elején megpillantottam az AnimeLand webshopjában, ráadásul az eredeti ár töredékéért. Azonnal le is csaptam rá, és más figurákkal ellentétben, az Ő hazahozatala nem sokat váratott magára 😀

[Sega] Tengen Toppa Gurren-Lagann Premium Figure – Yoko Littner

Pedig igyekszem leállni a prize figurák gyűjtésével, de ha a SEGA mostantól ilyen méretben és ilyen minőségű prémium figurákat fog kiadni, akkor vissza fogok rájuk szokni.

[Good Smile Company] PSP ToHeart2 Dungeon Travelers [First Release Limited Edition] – Paladin Kousaka Tamaki Nendoroid

Még egy kuriózum, amiről nem hittem volna, hogy valaha a gyűjteményembe kerül. Ezt a nendoroid párost a ToHeart2 Dungeon Travelers című PSP játék limitált kiadásához csomagolták (a fenti képen bal oldalt látható a hatalmas doboza), ami kizárólag Japánban volt kapható. Egy hazai figuragyűjtő ismerősöm meg is vette ezt a pakkot, neki azonban csak Konomi nendoroidja kellett belőle, akire viszont Én nem tartottam igényt. Így csak a Tamaki nendoroidot átvettem tőle, és ezzel mindenki jól járt. Plusz megkaptam az összes zöldséget és gyümölcsöt is mellé 😀

[Good Smile Company] Fate/hollow ataraxia Petit Nendoroid – Tohsaka Rin Maid Ver.

Kb az egyetlen figura, amit szerettem volna a szettből, és pont akadt belőle egy kibontott példány.

[Bandai] The Melancholy of Haruhi Suzumiya Figure Meister Half Prism Collection – Nagato Yuki Bunny Girl Ver.

Haruhi és Tsuruya már régóta megvannak. Most csatlakozott hozzájuk Yuki is. Már csak Mikuru hiányzik a teljes szetthez.

Mobildíszek / Kulcstartók

[HobbyStock] Project DIVA Trading Strap Track 02 – Megurine Luka Wedding Dress Ver.

Ahogy ígértem, a korábban beszerzett menyasszony Mikuhoz csatlakozott a menyasszony Luka is.

Manga

[YenPress] Highschool of the Dead Vol.4 angol nyelvű kiadás

[YenPress] Highschool of the Dead Vol.6 angol nyelvű kiadás

[YenPress] Spice & Wolf Vol.6 angol nyelvű kiadás

[VIZ Media] Rosario+Vampire Vol.4 angol nyelvű kiadás

[VIZ Media] Rosario+Vampire Vol.5 angol nyelvű kiadás

Régóta nem vettem mangát, ezért úgy éreztem, hogy gyűjteményem ezen részét is illene már gyarapítanom. Lesz mit (újra)olvasni.

Ennyi volt a Szeptember, meglátjuk mit hoz az Október. A számlákat elnézve nem sok jót 😦

11 hozzászólás to “2012 Szeptemberi Zsákmány”

  1. Riku said

    Szép zsákmány! Az a Tamaki nendoroid nagyon vicces a kiegészítőivel! X’D Az a Rin petit nekem is megvan, olyan aranyos! Ráadásul nekem igazából ő a kedvencem, kár hogy nincs róla valami igazán szép normál ruhás figura. 😦 Az UBW-s nem rossz, de nem tetszik annyira hogy meg is vegyem. Kíváncsi leszek a Freeing yukatás verziójára, bár szinte teljesen biztos vagyok benne hogy nem fogom megvenni. Egyrészt elnézve a szett eddigi tagjait hááát… annyira azért nem ütnek nagyot. Másrészt pedig most, hogy vannak Fate figuráim igyekszem valami olyanból karakterről is venni figurát amiből még nincs egy se. 🙂
    Amúgy a Highschool of the Dead-nél hogyhogy kihagytad az ötödik kötetet? Megvan már vagy csak épp nem volt raktáron?

    • -OJ- said

      Szerintem is poénosak, bár sok hasznuk nincs 😀

      Nekem is Tohsaka a kedvencem (erről jut eszembe, hogy az Ő artbookjáról még mindig nem készítettem bejegyzést) ezért igyekszem mindent beszerezni róla, ami jó áron van. Az eddig megjelent két yukatás figura engem sem nyűgözött le, kicsit jobb minőséget vártam azért a magasabb árért, ezért valószínűleg Én sem fogom megvenni.

      A HOTD Vol.5 már Február óta megvan. Akkor a negyedik kötetet ugrottam át, mert épp nem volt belőle, de most pótoltam. Már csak a hetedik kötet hiányzik, de az megintcsak nem volt raktáron az ALben.

  2. Sztike said

    Szép zsákmány!

    Annyira szerencséd volt a Miyamura Miyako figurával… ha én látom meg előbb… nem is értem, hogy kerülte el a figyelmem. Kibontottad már? Meg vagy vele elégedve?

    • -OJ- said

      Köszi! 🙂

      yaten mindig kihangsúlyozza, hogy érdemes böngészni a webshopot, és rendszerint igaza is van 😀

      Persze, már kibontottam és ment is be a ‘vitrinbe’. Az eredeti árát sokallottam volna érte, de így bőven megérte, és a minőségével is elégedett vagyok. Igaz kicsit kisebb, mint gondoltam. Az 1/8-as figuráimtól majdnem egy fejjel alacsonyabb, talán 1/9-es lehet. És azt olvastam, hogy dőlékeny is, ezért a biztonság kedvéért már előre megtámasztottam hátulról 🙂

      De nem maradtál le róla, ha Te is szeretnél egyet, az AL még biztosan tud hozni belőle 😉

      • Sztike said

        Én szoktam rendszeresen böngészni… ezért is csodálkozom… Azt hiszem írok is nekik, megérdeklődöm, hogy tudnak e esetleg hozni még belőle.
        Egy gyors képet sem készítettél róla esetleg?

      • Andor-sama said

        Üdv.
        Még nem volt alkalmam venni Anime Land-tól semmit, de pont ezért mert ami nekem kéne az kívülesik a tömegcikkektől (Naruto, Bleach stb.) és bár látom ők beástak a tömegcikkeken kívülre is, a többi magyar anime shoppal ellentétben, mindenesetre sose találtam olyat ami pont kellett volna de ez a Miyako figura új reménysugárként hatott mivel az ef-es cuccok érdekelnek 😀
        Pontosan hogy megy ez? Minden nap ülni kell a webshop előtt és frissítgetni hátha van valami ami bejön vagy küldeni kell nekik, hogy mit akarok és megnézik be tudják-e szerezni vagy esetleg más?

      • -OJ- said

        Hi!
        Ahogy írtad, a webshop csak kiinduló pontként működik, hogy milyen fajta termékek kaphatóak és hogy nagyjából mennyiért. De a lista nem végleges, nyugodtan kérhetsz bármi mást is, ami nincs rajta. Ha még kapható, akkor előre megírják hogy mennybe fog kerülni (ez fix ár, később már nem változik) és ha megfelel akkor behozzák neked. Fizetni csak átvételkor kell, vagy elmész érte személyesen vagy elküldhetik postán is.

        Érdemes a MFC-n nézelődni, hogy miket adtak ki egy adott animeből, és az alapján rákérdezni az AnimeLandnél, hogy kaphatóak-e még 😉
        A Miyako figura ára egyébként 8.000Ft (volt az Ősszel, de nem hinném hogy drágább lett)

      • Andor-sama said

        Jólvan, kössz 😀

    • -OJ- said

      Kibontás közben, még a dobozban szoktam lefotózni őket (1, 2, 3)

      Szerk.: Ezt pedig csak neked csináltam most 😀

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: