Otaku Odú

2012 Júniusi Zsákmány

Posted by -OJ- - 2012. július 1.

Egyéb elfoglaltságaim miatt a Tavasz folyamán szüneteltetnem kellett a figuragyűjtést, ebben a hónapban azonban már tartottam egy kisebb bevásárlást.

Figurák

[Good Smile Company] Steins;Gate – Makise Kurisu 1/8

Az ehavi bevásárlásom első számú célpontja a Good Smile Company által kiadott Makise Kurisu figura volt, ami még Március végén jelent meg. Mondanom sem kell, az ára rendesen odavert a pénztárcámnak. Miután őt kifizettem, rajta kívül már csak egy pár olcsóbb termékekre futotta a keretből. De nem bántam meg, mert ez a kiváló figura bőven megérte.

[Banpresto] IchibanKuji Nanoha The MOVIE 1st – Fate Testarossa

Fate Testarossa 10cm magas SD-figurája, magical girl öltözetben. A Nanoha párját már korábban sikerült megvennem, és Rui-channak hála most már Fate-et is a gyűjteményemben tudhatom. Lehet, hogy egyszer még Arf is meglesz?

Magazin

Megami Magazine Deluxe Vol.18

A fókusztémán már meg sem lepődöm, max azon fogok csodálkozni, ha egyszer már nem a K-ON! lesz a középpontban 😀 De akárcsak a legutóbbi számban, most is csak egy pár artwork jutott a moe-blob sorozat számára, és mellette sokkal több oldalt szenteltek az aktuális címek illusztrációinak.

Manga

Tulajdonképpen ez nem egy manga, hanem egy magyar kiadású Ore no Imouto ga Konna ni Kawaii Wake ga Nai ero-doujinshi a Fanservice Factorytől! 😛
A Highschool of the Dead vagy a Spice & Wolf 6. mangakötetét is meg szerettem volna vásárolni, de épp nem voltak raktáron az AnimeLandben, így azokat majd legközelebb.

Mobildíszek / Kulcstartók

[HobbyStock] Project DIVA Trading Strap Track 02 – Hatsune Miku Wedding Dress Ver.

Ez az egyetlen verzió, amit nagyon szerettem volna megkaparintani a szettből. Szerencsére az AnimeLandben kibontottak egy pár random csomagot, és az egyikben pont menyasszony Miku lapult, amit gyorsan le is foglaltam. Hamarosan menyasszony Luka is beszerzésre fog kerülni.

[MegaHouse] Macross Frontier – Sheryl Nome hűtőmágnes + jegyzettömb

Egy aranyos kis dombornyomott mágnes a “Galaxis Tündére” Sheryl Nomeről. 10 darab, 7×9.5cm-es jegyzetlap jár hozzá, és a mágnes is van olyan erős, hogy egy vagy akár egyszerre mind a tíz lapot fenntartsa az adott fémfelületen.

DVD

ALIEN Quadrilogy DVD BoxSet

Mostanában már nem sok DVD-t veszek, de ezt olyan jó áron árulták a helyi tékában (3k), hogy meg kellett szereznem! Függetlenül attól hogy már mind a négy film megvan kétlemezes kiadásban is (amiket most adhatok el). Egyébként bár tékából van, de oda is egy magángyűjtő adta be, aki valószínűleg egyszer sem nézte meg, mivel az összes lemez makulátlan. Természetesen ez nem az első kiadás, vagyis a külső dobozon már nem dombornyomott a tojás és az embrió, valamint a korábbi bookletet sem tartalmazza már ez a változat. A belső digistack kiszerelés azonban megmaradt.

PC-Játék

Guild Wars Nightfall – Collector’s Edition

A doboz tartalma:
– 23cm magas Varesh Ossa karaktertábla
– 126 oldalas, 18x24cm-es Art of GW Nightfall artbook
digipack tokban a játék telepítő lemeze, hanglemeze, ‘így készült’ bónusz lemez
Aktiváló kódok és extra tartalom
– 150 oldalas, teljesen színes kézikönyv
billentyűzetkiosztás és minitérkép
– egyoldalas térkép-poszter
– egyoldalas reklám poszter
két kitűző egy kis vászonzsákban

Ezt nem vettem, hanem öcsémtől örököltem meg, akivel egykor rengeteg nyomultunk ezzel az MMORPGvel. Neki a gyűjtői kiadás volt meg, nekem sajnos csak a normálra futotta. Most azonban helyhiány miatt szabadulni kívánt a doboztól, így átvettem tőle. Nem tudom, ennyi év után fogok-e még játszani vele (főleg hogy mindjárt itt a GW2) de egy ilyen kiadást nem lenne szívem kidobni.

Valamint pár hónapja tönkrement a digitális fényképezőgépem, ezért azt is kellett vennem egy újat, különben nehezen tudnám bemutatni a figuráimat 😀

Ennyire futotta Júniusban, az viszont még kérdéses, hogy Júliusban lesz-e alkalmam tartani egy újabb bevásrlást…

15 hozzászólás to “2012 Júniusi Zsákmány”

  1. Junchi said

    >Kurisu figura
    >http://www.youtube.com/watch?v=TXCn1ovFZOc

    Nem, de most komolyan, ha egyszer lesz soksok fölös zs-m, ezt a GSC-s verziót fix, hogy berendelem.

  2. kvakond said

    Wááááááá ;______; That Makise Kurisu~

    A fél karom adnám érte, de egyszerűen nem tudok ennyit leperkálni érte. Tudnál csinálni róla pár képet szobakörnyezetben?

  3. -OJ- said

    Amit ott látsz, annak mindnek szánnék egy saját vitrint 😀

    Egyébként most látom, hogy az AnimeLand raktárra is hozott egy példányt 😉

    • kvakond said

      Igen, kb. egy hete szemezek a webáruházzal. Illetve áttértem egy olyan pénzügyi rendszerre, aminek 1 Makise Kurisu az alapegysége (27.500 forint). Pl. egy napos Balatonsound jegy 0.55 Makise Kurisu.

      • -OJ- said

        Szvsz, Kurisu sokkal értékesebb mint a Balaton Sound 😀 Ha most kellene megvennem, akkor is inkább a figurát választanám, mint időtálló értéket

      • Sztike said

        Nem feltétlenül kell ennyinek lennie.. Még kapható külföldön. Postával (RegSal) átszámolva kijön 20.500 Ft-ból.

      • -OJ- said

        Ha magának rendeli az ember (mellete mondjuk elcsíp egy akciót és nem teljes áron veszi meg a figurát), valóban olcsóbban jön ki.

  4. Riku said

    Nyahh, nézd meg, mindenki a Kurisudra csorgatja a nyálát! (Köztük én is! XDD)
    Gyönyörű figura, remélem egyszer nekem is sikerül beszereznem őt, vagy valamilyen Steins;Gates cuccot. :3 Amúgy én is szemezgetek ezzel AL-ből is, de augusztusban (vagy szeptemberben ><) jön Saber, plusz a nyár folyamán még két petit, úgyhogy sajnos nem tudom beleférne-e… :\
    Conon ha még kinn lesz vigye el valaki előlem, ezzel meg is lenne oldva a probléma! XDD

    • -OJ- said

      Hát igen. A tavalyi Év Animejének egyik legjobb karakteréről kiadott legszebb figura simán megérdemli 😀
      A sorozat népszerűségét bizonyítja, hogy meglepően sok fancuccot adtak ki belőle, pedig nem is egy moé-hárem anime 😛 Nekem még az artbookra fáj a fogam, de nem kizárt, hogy az eredeti visual novelt is megrendelem, amint hivatalosan is megjelenik angolul.

      • Junchi said

        A tavalyi Év Animejének egyik legjobb karakteréről kiadott legszebb figura simán megérdemli

        Ámen. (Mondjuk nekem a Kotobukiyás is tetszik, de azért ez a GSC-s egy egészen másik kategória, már csak a zseniálisan kidolgozott arc és a smexy póz miatt is.)

        Az artbookkal szintén szemeztem már lolBay-en, viszont ha kihoznák a VN-t angol nyelven, azt 1000%, hogy beszerezném, főleg így, hogy PS3-as verziója is van már.

    • Riku said

      Szép artworkok ide vagy oda, mostmár kétszer meggondolnám milyen artbookot vennék. Egy nem akarom kimondani milyen artbooktól próbálok most épp megszabadulni, eddig sikertelenül. XD Az a legfőbb bajom vele hogy tényleg gyönyörűek a rajzok benne, érdekesek a karaktervázlatok stb stb, de elég ritkán nyitom ki… ^^”
      De visszatérve a S;G-es fancuccokra: http://myfigurecollection.net/item/113016 X’DDDDDD Komolyabbra fordítva a szót Suzuháról is szívesen látnék valami figurát mert szerettem :3 Kéne egy petit nendo szett!!

  5. -OJ- said

    Junchi: nekem is tetszik a Kotobukiyás is, de ha választanom kellene, akkor számomra (is) minden szempontból a GSC verzió a nyerő.

    Riku: igen, de ezen az alapon mangát vagy DVDt sem érdemes gyűjteni, hiszen olyan gyakran nem veszi őket elő az ember. Mondjuk Én szeretem rendszeresen átlapozni az artbookjaimat, mert öröm nézni őket 😀
    Suzuhát nem értem, miért hanyagolják ennyire. Resinen kívül nincs róla egy normális figura sem 😦
    A nendo szettre várhatunk, talán az anime-film bemutatója kapcsán lesz egy. Addig a kulcstartó-szettel is beérném 😀

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: