Otaku Odú

[Artbook] Higurashi no Naku Koro ni Illustrations

Posted by -OJ- - 2010. december 4.

Először a Trillian Képregényboltban pillantottam meg és vehettem szemügyre ezt a művészeti albumot, nem sokkal a megjelenés után. Akkoriban azonban még nem voltam elég nagy gyűjtő ahhoz, hogy meg is vegyem. A Code Geass R2 Perfect Turn Fan Book viszont meghozta a kedvem további kiadványok beszerzéséhez is, és természetesen a már korábban kinézett Higurashi no Naku Koro ni Illustrations lett az első, teljes értékű artbookom.

Cím: Higurashi no Naku Koro ni Illustrations
Eredet: Higurashi no Naku Koro ni / Kai
Kiadó: Studio DNA
Megjelenés: 2008. Május
Ár: ~2400yen
Oldalszám: 128, mind színes
Méret: 29.8 x 23.2 cm
Kapható: AnimeLand

Az elkövetkezendő képek ne tévesszenek meg senkit. Ezek a lányok csak addig aranyosak, míg elő nem veszik a húsvágót, a késeket, a tűket, meg az összes többi kínzó eszközt!

Ami legelőször feltűnt a könyv gyors átlapozása során, hogy a japán kiadványoknál megszokott jobbról balra történő olvasás helyett itt a nyugati szabványt érvényesítették, vagyis balról jobbra kell benne haladni. Nem tudom, mi végett döntöttek így a szerkesztők, és persze ez nem is számít negatívumnak. Mindenesetre kicsit meglepett a dolog.

Így rögtön a könyv elején megtaláljuk az extrát: egy A3-as méretű, nekomimi cosplayt viselő, moé Rika-chan posztert. Nem vagyok a nekomimi rajongója, így azóta sem vettem ki belőle. Elvégre a kiadvány része, maradjon csak benne.

A lapok vastag kartonpapírból vannak, a felületük pedig fényes bevonatot kapott, vagyis azontúl, hogy időtállóak még a minőségük is elsőrangú. Ez persze igencsak nehézzé teszi a könyvet.

Ezután következik a sorozat első évadáról készült artworkök szekciója, ami kicsit felemásra sikerült. Véletlenül sem mondanám rá, hogy összecsapott, mert ebben vannak a legötletesebb rajzok, művészi beállítások, számos erotikus kép az ikrekről, illetve a hátterek minden esetben szemet gyönyörködtetőek. Viszont itt látszik meg igazán az is, hogy az első évad animációja és karakterrajzai bizony nem voltak túl részletgazdagok. Helyenként igencsak elnagyoltak a testarányok, főleg ha a hátterek nélküli egészalakos képeket nézzük. Arról nem is beszélve, hogy ezeken az arcvonások között is hatalmas eltérések adódnak.


A 48.oldaltól az első évad DVD kiadásainak és hanglemezeinek borítói következnek.

Ezután pedig jönnek a többségében a második évadhoz kapcsolódó képek. A karakterrajzok itt már sokkal jobbak, viszont kevesebb a horrorisztikus kép – helyette mindent elöntött a cosplay és a moé 😀


A végére maradtak a DVDk és különböző hanglemezek adatai, valamint a fancuccok képei.

A Studio DNA kiadónak sikerült egy olyan artbookot összállítania, amellyel a sorozat rajongóinak többsége elégedett lehet, mert a véresebb illusztrációk mellett tartalmazza az aranyos és vidámabb artworköket is. Csak Maebara Keiichi rajongói lehetnek elkeseredve, mert a sok lány mellett mint egy szem srácnak nem sok babér termett.

“Már viszem is haza!!!”

2 hozzászólás to “[Artbook] Higurashi no Naku Koro ni Illustrations”

  1. Nicky said

    Miért Rena-chan yukatás képe van csak benne, a többi lányé pedig nem? 😦

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: