Otaku Odú

2010 Októberi Zsákmány

Posted by -OJ- - 2010. október 31.

Mivel a múlt hónapban a magazinoké volt a főszerep, most inkább a figurákat részesítettem előnyben, ügyelve arra hogy ne költekezzek túl sokat, mert hamarosan megérkeznek a novemberi előrendeléseim is.

Figurák

[Kotobukiya] To Heart 2 – Tamaki Kousaka ~First Day of School Ver.~

[MegaHouse] RAH-DX Gundam SEED Destiny – Lunamaria Hawke

Tamaki és Lunamaria másodkézből kerültek hozzám, de két kedvenc karakterről volt szó, és a figurák is jó állapotban voltak, így nem volt kérdéses, hogy megvegyem őket. Különösen Tamakinak örültem, hogy sikerült végre egy rendesen felöltöztetett kiadást szereznem belőle, mert az utóbbi néhány évben szinte csak (tovább vetkőztethető) fürdőruhás vagy alsóneműs verziók jelentek meg belőle, illetve néhány cosplayes változat, amikért szintén nem rajongok túlságosan.

[Toy’s Works] Spice & Wolf II – Nora & Lawrence Kraft

A Spice & Wolf kisfigurák közül Lawrence már vár rám egy ideje, de addig nem akartam elhozni míg Nora is meg nem lett – pontosabban reménykedtem, hogy valaki lemond róla is, és akkor mindhárom karakterből lesz egy-egy figurám. Szerencsére így is lett, még egyszer köszönet érte az AnimeLandnek.

[Banpresto] Code Geass R2 ~Romantic Variation~ C.C.

A kis C.C. figurát is megvettem végre, ő majd külön bejegyzést fog kapni, a szett többi tagjával együtt.

Magazin

Megami Magazine Deluxe Vol.15

A Megami Deluxe, mint a neve is mutatja egy különkiadás, amely az elmúlt fél évben kiadott Megami számok poszterei közül a legjobbnak ítélteket tartalmazza. Vagyis egy Best Of válogatás, ezúttal (is) rengeteg K-ON és Nanoha képpel.

DVD

Shuffle! DVD Vol.01-06

A Shuffle! DVDket pedig látatlanba vettem meg. Eddig szinte csak jókat hallottam a sorozatról, illetve az áruk is elfogadható volt, így éltem ezzel a vissza nem térő lehetőséggel.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: